A gazdaságban reformok nélkül is elérhető a fenntartható növekedés racionális gazdaságpolitikával, és egy reformok mellett folytatott irracionális gazdaságpolitikával is csődbe lehet vinni egy országot - mondta Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnöke Soós Károly Attila volt SZDSZ-es politikus "Rendszerváltás és privatizáció" című könyvének bemutatóján.
A diplomata-publicista Bogdan Góralczyk szerint a magyarországi politikai változások hosszabb szünet után, ismét követhetik a lengyel mintát, azaz a varsói gyors újra zakatol Budapest felé. A lengyel baloldal a liberálisokkal együtt belebukott a gátlástalan nyerészkedésbe. A Kaczyński-fivérek áldatlan uralma után most a mérsékelt jobboldali Tusk-kormány vezeti az országot. Lengyel László reflexiójában számol azzal, hogy nálunk hasonló helyzet állhat elő, ám szerinte e forgatókönyvet a "magyar hisztéria" még bizonytalabbá teszi.
Vajon billentheti-e az intézményi rendszert jelentősen más irányba a 2010-ben hivatalba lépő új kormány? Mekkora lesz a politikai, a gazdasági és a jogi mozgástere ahhoz, hogy újrarendezze a központi állam és az önkormányzatok intézményes és pénzügyi viszonyát? Mennyit tud változtatni a gazdasági kényszerpályán, mennyire tudja fenntartható növekedési pályára tolni a válság utáni gazdaságot? Lengyel László kérdéseire majd csak a jövőre felálló kormány tudja megadni a választ.
Most, hogy közeleg a hatalomhoz, a Fidesznek nehéz döntéseket kell hoznia. Az első döntés lesz valószínűleg a legnehezebb: ki hozza a stratégiai politikai döntéseket? Hajlandó-e Orbán Viktor a hatalom megosztására? Dönteni kell, milyen körülmények között hajtsa végre az új kormány az elitváltást, hol húzza meg a büntetéssel fenyegetettek körét, és milyen módon, kik finanszírozzák az új hatalmat.
Magyarországon húsz év alatt nem alakult '89-es klub, kör. Se civil szervezet, se kormány nem hozott létre kitüntetést a Kádár-kori ellenzékiség, a '89-es rendszerváltásban való részvétel jutalmazására. Nem lepleznek le emléktáblát a monori kempingben, a '85-ös ellenzéki találkozó színhelyén, se a Szép Ilona vagy a Szerb vendéglő falán, ahol a második találkozó illegális előkészítése folyt. Nincs, és nem is lesz ’89-es érdemrend, majd csak harminc év múlva, amikor már senki se él közülük. Jobb is így.
Ki van nagyobb válságban: a bal- vagy a jobboldal? A baloldali világfelfogásból fogyott ki a szusz Észak-Amerikától Kínáig, Latin-Amerikától Európáig, Indiától Ausztráliáig, vagy a jobboldal vergődik? Melyik oldalnak van több esélye arra, hogy globális válaszokat találjon olyan globális kérdésekre, mint a béke, a fenntartható környezet, az új munkamegosztás fejlett és fejlődő országok között, vagy az életformák változtatása. A helyzet Magyarországon annyival súlyosabb, hogy itt még a kivárásra sem lehet játszani.
A szocialisták jéghegynek ütközött hajóján lázadás tört ki. No, nem nagyon nagy, nem nagyon komoly, afféle pánik-lázadás. Nem azért próbálkozott a Hagyó-féle budapesti, a volt Mozaik-csoport és a Gyurcsány-árvák alkalmi koalíciója a vezetés megbuktatásával, hogy megmentsék a hajót, vagy szervezzék az utasok mentését, hanem hogy mindenkinél előbb jussanak a mentőcsónakokhoz.
A korrupció kivégezte a választók előtt a hét éve kormányzó szocialistákat és liberálisokat. Nincs az a (volt) szocialista vagy liberális szavazó, aki ne tudná sorolni sajátjai korrupt üzleteit, legyenek azok miniszterek vagy polgármesterek. A korrupció elleni érvelés a Jobbiknak kedvezett: egyszerre tudta ütni a kormányon lévőket és a Fideszt. A társadalom már a válság előtt is érzékeny volt a korrupcióra, de a válság különösen érzékennyé tette a kisembert: miért én szenvedek, miért tőlem vonnak el, amikor a politikai elit nemcsak tehet a válságról, hanem még meg is gazdagodott közben?
A szocialisták megoldhatatlannak látszó feladata, hogy pártjuknak egyszerre kell politikát, ideológiát, új vezetőket, miniszterelnök-jelöltet, arculatot, értelmiségi hátteret, médiahálózatot találniuk. És ehhez nemcsak Gyurcsánytól és árnyékától, de a központosított hatalmi gépezet stílusától és rendszerétől, a központi és helyi korrupciós hálótól is meg kellene szabadulniuk.
Gyurcsány Ferenc nyomtalanul eltűnt. Hívei nem zokognak, ellenfelei csak szónoklatokban emlegetik, de nem gondolnak rá. Korábban vele keltek és feküdtek, próbálták kitalálni, hogy aznap mivel áll elő, hogyan határozza meg az életüket, életünket – ma se tücske, se bogara senkinek. Vajon más vezető politikusok képesek lesznek-e valami maradandót maguk mögött hagyni?
Feltéve, hogy fajsúlyos, egyben a Fidesszel konszenzust kereső Bajnai-kormány áll fel, az ellenzéknek is érdeke lesz, hogy folyamatosan egyezkedjen, többek között a 2010-es költségvetés, a Valutaalappal és az EU-val kötött hitelszerződések ügyében. Ellenkező esetben a várható jövő évi választási győzelmük után rájuk szakadhat az ég, nemzetközileg elszigetelődhetnek.
Az elmúlt tíz napot a rémület és a tanácstalanság jellemezte. A kisemberek körében fölrémlett az államcsőd, a bankzárlat, minden kisebb-nagyobb megtakarítás elveszítésének réme. Sokan a bankba futottak, hogy hazavigyék forintjaikat, mások euróra váltottak, és mindenki „hiteles” híreket gyűjtött szomszédaitól, munkatársaitól: mit tegyek, mit tegyünk? Jövő tavaszig kitart az IMF-hitel, addig nem lesz államcsőd.
A hét végén a magyar vezetés – a kormányfő és az ellenzék vezére egymástól függetlenül, de egybehangzóan – kelet-európai mentőcsomagot kezdeményezett, és megbukott. A bukás következményeit megtapasztalhatjuk a következő napokban és hetekben. Az elutasítás okaival most kell szembenéznünk.
A válságkezelés nem politikai tekintélyelvűséget és centralizációt, ellenkezőleg, demokráciát és decentralizációt követel. Van elég munka, jut mindenkinek. Improvizáció és médiapolitizálás nem segít. Soha többé ne döntsenek rólunk nélkülünk.
